GOMBÁSZDA – Gombász Divat és Ajándék

Hohóóó, jött a szarvasrudli

Épp csak bebóklásztam a Farkasverem keskeny kis erdejébe és elkezdtem szelfizni egy peckesen hallgatódzó júdásfül gombával, amikor valami szokatlan morajlásra lettem figyelmes. 

Persze a fura hangok mindig hátulról érkeznek… a szívem majd kiugrott örömömben, amikor megfordultam és megláttam a kusza fákon túl a szikrázó napsütésben fürdőző fagyos téli mezőn – tőlem éppen csak párszáz méterre – méltóságteljesen áthaladó szarvasrudlit.

 

Tudvalevő, hogy oda vagyok a szarvasokért, mindig ámulok fenséges jelenségük láttán. Hogyha lenne totemállatom, az bizonyosan szarvas lenne (hát vagy róka, de ez most nem számít). Többször találkoztam már velük a környékbeli erdőkben. Egyik nyáron egymás után 6 páratlan szépségű, hatalmas agancsos hím lépett ki az ösvényre előttem pár méterre. Jól megnéztük egymást. Az én lábam a földbe gyökerezett – ők pedig konstatálták, hogy nem jelentek veszélyt számukra, úgyhogy fenséges mivoltuk teljes tudatában büszkén vonulnak tovább az úton.

Néha azért vissza-vissza néztek, mire én tátott szájjal, de egyébként mozdulatlanul bámultam őket tovább. Amikor kezdtek eltűnni a kanyarban, úgy döntöttem másfele veszem az irány… mégsem követhetem az erdők koronás királyait, még rossz néven vennék 😀

De visszatérve a hétvégi sztorimhoz, most nem fagytam le teljesen! Persze nem is voltak annyira közel 😊

Ezek a szélsebes lények. Pár másodperc leforgása alatt a rudli nagyobbik része már rég átért a mezőn és bevetette magát abba az erdőbe. De még így is vagy 50-100 példány látható volt a mezőn… látható, aha. Azért valljuk be őszintén az erdő fái nagyban rontották a látási viszonyokat. A perspektíva miatt egyetlen fa akár két három szarvast is kitakart. Ezért nekiiramodtam az erdő szélének, hogy még jobban szemügyre vehessem őket. Na persze, az eszeveszett robogásomat nyilván észrevették és a csapat kicsit megtorpant. A tétovázásuk pár másodperccel több időt engedett nekem a gyönyörködésbe. Néhányan felém fordították nemes fejüket, azonban hamarosan folytatták a vonulást. Úgy látszik most sem tűntem veszélyesnek, csak az átlagosnál zajosabbnak 😀

A gombás szelfi miatt a mobilt persze végig a kezemben szorongattam és azért csak sikerült a boldogságtól remegő kézzel egy kis emlékvideót készíteni a menetről. Nos, a felvétel rettenetes, és élőben sokkal nagyobb élmény volt, de azért fogadjátok szeretettel: